Magyarországon 1828. május 27-én nyitotta meg kapuját az első óvoda Brunszvik Teréz jóvoltából a budai Krisztinavárosban, a Mikó utcában. Ezt követte hamarosan még kettő: a Vízivárosban, illetve a Várban. Brunszvik Teréz intézete (és az azt követők is) nem a mai értelemben vett óvodák voltak, hanem kisgyermekiskolák. Széles körű elemi oktatás folyt itt. Pestalozzi didaktikai elveinek szellemében, az általa kidolgozott beszéd- és értelemgyakorlatok bemutató oktatás óvodai alkalmazása volt ez.
Első óvodáinkban az őrzésen, gondozáson kívül sokféle hasznos ismeretre is megtanították a gyerekeket, ebben segítettek az Óvodai dajkák. Akárcsak az iskolában, itt is folyt már a betűismeret, az olvasás tanítása, ami vallástani ismeretek elsajátításával párosult. A foglalkozások az első időben német nyelven folytak. Bezerédj Amália nevéhez kötődik az első falusi kisdedóvó létrehozása. 1836-ban a Tolna megyei Hidja-pusztán alapította uradalmi cselédek gyermekei számára. Kislánya, Flóri együtt járt ebbe az óvodába a szegény szülők gyermekeivel. Egy óvó és egy segédnő (ma Óvodai dajka) foglalkozott itt a 40-60 főnyi gyermekcsoporttal.
Fontos állomása a magyar óvodaügy történetének a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület megalakulása 1836-ban. Ez az országos hatókörű társadalmi szervezet vállalta az óvodák szervezését és fenntartását. Tagjai hat esztendőn át évi hat ezüstforintot fizettek be erre a célra. Működésük eredményeként az óvodák száma 1848-ig 89-re emelkedett hazánkban így egyre több Óvodai dajkára lett szükség. Az első óvóképzőt Tolnán hozták létre 1837-ben. Igazgatója, Wargha István a magyar óvodapedagógia elméletének kiváló művelője volt. 1843-ban könyvet jelentetett meg az óvodák fejlesztésének kérdéseiről, módszertani kérdésekről. Címe: Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése iránt a két magyar hazában (vagyis Magyarországon és Erdélyben). Általában a 3-6 éves kor közötti gyerekek járnak óvodába, ahol megtanulják, hogyan kell másokkal kommunikálni, játszani illetve megfelelően viselkedni, ebben segítenek az Óvodai dajkák.
A gyerekeket reggel, (munka előtt) hozzák be a szülők, és délután (munka után) jönnek, jöhetnek értük. Magyarországon ez reggel 7 és délután 3 óra közötti intervallumot jelöli. Délután 3 óra után is maradhatnak, még a gyerekek az un. napköziben, amíg szüleik haza nem viszik őket. A velük foglalkozó tanár (Magyarországon óvodapedagógus, a köznyelvben óvónő/óvónéni vagy óvóbácsi) és az Őket segítő Óvodai dajka felügyeli a rendet és a biztonságot, miközben különféle közös foglalkozást, közös játékokat játszik a gyerekekkel, melyek révén motiválja őket szókincsük fejlesztésére, a matematika megismerésére, a tudományok és a számítógép iránti érdeklődés felkeltésére, akárcsak a zene, a művészetek (főleg rajzolás, festészet) megismerésére, illetve és a szociális viselkedési normák megértésére és azok elsajátítására.
Azon gyerekek számára, akik korábban (szinte) minden idejüket otthon töltötték, az óvoda egyben megtanítja őket arra is, hogy hogyan küzdjék le szorongásukat az idegen emberek között, ha szüleik nincsenek a közelben ebben is segít az Óvodai dajka. Ezen szorongás leküzdése után születnek rendszerint az első barátságok, általában a közös játék során sokszor együtt játszó gyerekek között szorgalmasan dolgozik az Óvodai dajka. Az óvoda roppant hasznos a szülők számára is, mivel, míg gyermekük ott van, az édesanya (vagy édesapa) visszamehet dolgozni rész- vagy teljes munkaidős állásba. Az óvoda elvégzése után a gyerekek az általános iskola első osztályába kerülnek.